Vitó Zoltán
Elmondom neked ezt ...
1.
Elmondom Neked ezt, hogy tudd: Amikor kivetetten,
bennem a barna vadon befelé folyt könnyeken ázott, -
éjemben hangod kicsi, félénk fénye cikázott
s rég-feledett kis rejtekeken gyúltak pici fények...
2.
Elmondom Neked, ezt is tudd: Amikor sebezetten
jégrőzsés közönyökkel megvesszőzve hevertem, -
hangodon - édes dallam - szólt egy cinke-madárka,
s kélt a remény: tán nem leszek eztán annyira árva...
3.
Elmondom Neked ezt, hogy tudd: Amikor kosaradban
nékem harmatosan leszedett, friss málna piroslott, -
bennem málnás kerteknek finom illata áradt
s zöld klorofillnak friss lélegzeteként a remény, hogy
lelkem villám-szántott, tölgyerdős talajának
irgalmat termő, teli szíved lesz a gyümölcse...
4.
Néked mondom el, ezt is tudd: Mikor árnyak osontak
s lépteimet fürkészték: "merre?", "kivel?", "mikor?" és "hol?", -
szép szemed erdei őzike tiszta tekintete láttán
félve inalt, menekült tova mind, ama sanda besúgó...
5.
Elmondom Neked ezt, hogy tudd: Amikor kinevettek
s égő testi hibámért dölyffel semmibe vettek, -
nem kétlettem: a Jósorssal valahol Te frigyet kötsz;
tudtam, hogy Csoda kell s hittem, be is érik a nap s jössz
zerge-iramlással, romolatlan, zsenge hiteddel -
s esdem majd: "kezemért nyúló kezedet sose vedd el!",
s esdesz majd: "kezedért nyúló kezemet ne ereszd el!"...
6. (Ének!)
Elmondom Neked ezt is... Néked mondom el azt is...
Nyárfa sugár-örömével s fűz-szomorún a panaszt is.
Bús szíve parttalan árad, szólni ha szomjas az ember;
így sorolom Neked, Édes, hogyha bírod türelemmel.
Éjet napra tetéznék s halmoznék napot éjre;
lázban verdes a szívem: csak Te maradj vele végre(!) -
s vár feleletre a lélek: "Ó, Te ne hagyj el, - az Égre!"