Vitó Zoltán
Álomról és valóságról
(Előhang
egy tervezett
lírai hangjátékhoz)
"Mi az álom?" - ha kérdenéd:
"Mit rejt olykor a játszi kép?
az egyszer lágyan ringató,
máskor ijesztő vízió
honnan s miképpen jő elő?" -
lélekbúvár s a bölcselő
elmondaná: "Ez nem nehéz!:
Az álom az, ha emberész
a tudattól függetlenül
egy látomásba elmerül,
olykor meg új eszmét talál
s szokatlanul, csapongva száll:
Alvás közben gondolkodás, -
mi más lenne az álmodás?!:
A képzelet, ha szárnyra kel
és vágyainkat mondja el;
vagy megrémítő félelem:
a bűntudat, ha megjelen
a lélek mélyén, az riaszt..."
Mondhatjuk ezt s mondhatjuk azt;
ez is igaz, az is való,
de mást mond róla rím s a szó,
ha az a költőt illeti
(s a kedvét dalra ihleti):
"Mi az álom?" - ha kérdezed,
a költő így felel neked:
"Az álom nékem lét-elem:
ismertetőm, természetem,
hogy Földön élek emberül,
de olykor álom vesz körül:
költői, éber álmodás,
amelyben a világ csodás
visszfénye tárul én elém.
Mint bárki más, úgy élek én,
ki küzd, remél, búsul s örül,
bosszankodik vagy felderül;
itt ébredek és alszom el,
s hévvel teszek, ha tenni kell, -
de hogyha jő a pillanat
- áldott, varázsos hangulat -;
egy titkos hang szól áthatón,
s parancsára egész valóm
szellemlétre emelkedik,
a testem szinte elveszik,
túl örömön és bánaton
szépről, igazról álmodom,
s tudom jól, hogy irigylenek
e perc miatt - az istenek!
Álom, varázslat, révedés;
egy más világra ébredés,
hol mindig győz a Szép, a Jó,
s tündér-erővel bír a szó;
hol testet ölt az Idea,
s mind, mind valóra válik a
hőn áhított, édes remény! -
Nincsen költő, se költemény
álom nélkül!!!" - S ez így lehet.
De halljuk még az éneket!:
Az egyik álom kőteher,
búval gyötör, csüggeszt, lever;
a másik meg, mint hű barát,
buzdít, segít, tanácsot ád;
emez nyájas vigasztaló,
amaz meg pajkosan csaló
(s ez annak ellentéte bár, -
megesik, hogy karöltve jár
bánattal a vigasztalás,
s igazsággal egy kis csalás).
S van-e, ki még nem hallhatott
az álomról, mely láttatott?:
Korholva a régmúlt jelent,
egy-egy látnoknak megjelent, -
s mit el sem hitt saját kora,
lelkének izzó mámora
elé vetíté a jövőt,
a nagyszerűt, az eljövőt, -
amely nemegyszer váratott
magára néhány századot.
E példa híven hirdeti:
az álom megelőzheti
jóval a megvalósulást,
a vakmerőt, bátort, csodást, -
s hogy hányszor volt ez így való,
tanu rá sok nagy álmodó.
Ám az idő folyton halad(!);
s mi egyszer lett, az sem marad
mindig vég nélkül meglevő,
s így példa bőven lelhető
arra is, hogy miképpen lett
utódok ajkán régi tett
idő múltán álom, mese...
(Már nem igaz tán fele se:
de jó a szépet hallani, -
és gyönyörűség - mondani!)
Álom, valóság így vegyül,
sorsában eggyé lényegül
(mutatja kép és mondja szó):
Egyszer az álom lesz való:
hol egy' hol másik Földtekén
megtestesül sok szép remény, -
máskor megfordul az egész,
s amint az évre év enyész,
megsemmisül a fogható,
álommá lesz, mi volt való,
s elszálló ezredéveket
elénk idéz - a képzelet...
S van egy érdekes álom is,
amely (ugyan kissé hamis
és ritkán fordul csak elő)
egy furcsa tréfát űzni jő.
És abban áll a "furcsa" vád,
hogy ez az álom önmagát
kétszer mutatja ugyanúgy.
Először ez csupán gyanúd,
de hirtelen felismered,
és ekkor már tudván hiszed
(hisz' megdöbbenve láthatod),
hogy most másodszor álmodod
ugyanazt, újra élve át,
s minden titkos fordulatát
előre várod; s teljesül
egy látomás, mely felmerül
talán emlékeid mögül,
vagy éppen tán a semmiből:
Tudva tudod, hogy álom ez,
de lelked mégis rabja lesz
ez élménynek, mely oly erős,
mert minden, minden ismerős:
A fény, a táj, a színek is, -
s már kényszerülsz érezni is,
hogy mindezt látván egykoron,
az öröm, vagy a fájdalom,
mely akkor ért és most hevít
és megkínoz vagy felderít, -
ezek sem ismeretlenek:
mindez már megtörtént Veled,
s vallod "vitathatatlanul":
"Igen! 'Ez' volt már valahol!..."
Aztán, ha jő az ébredés,
a pilleszárnyú kétkedés
kezd játszani ezüst vonón,
s kérded magadtól, ámulón
pihegve párnád szegletén:
"Óh, milyen álmot láttam én?"
- "Déjà vu" - szól a francia.
De van-e ebben igaza?:
Valóban, csak a képzetünk,
mit álomban felismerünk?:
A lét és nemlét oly rokon!:
Változtat-e a dolgokon,
ha álmodat most nem leled?,
hisz' való volt, - az is lehet! ...
Álom, valóság néha egy. -
Való, valótlan egyre megy,
ha természete nem örök!
(Mulandóságba öltözött
örömeink így csalnak ám!)
Ó, hidd nekem, hogy igazán
csak az való, mi végtelen:
akár a Lét - s a Szerelem!